PÉCS

“Imádtam csinálni, én nem éreztem a nehèzséget. Fent voltam éjfélig, rajzoltam, terveztem, színeztem, és én azt olyan szeretettel csinàltam, hogy nem éreztem munkának.”
Kiszely Jánosné,
hímző, népi iparművész, a Népművészet Mestere

Dédmamám mindig arra bátorított, hogy találjam meg a hivatásom, azt, ami igazán érdekel, amit töretlen lelkesedéssel fogok olvasni, kutatni.

Engem az egészség témaköre varázsol el, pontosan az, hogy hogyan érezzük jól magunkat a bőrünkben. Gyógyszerészként megtanultam, hogyan működik az ember, aztán persze azt is, hogy ha “elromlik”, a tüneteire milyen gyógyszereket lehet adni, és azok hogyan hatnak a szervezetre. Említésre került az is, hogy oki terápiaként az életmódbeli tényezők megváltoztatása lesz sikeres, de azt már nem tudtam meg az egyetemi keretek között, hogy ez mit is jelent pontosan. Mivel elég sokat görnyedtem a tankönyvek felett, arra gondoltam először, hogy az egészséghez a mozgás lehet a kulcs. Rendszeresen sportoltam, így éreztem magamon is a mozgás adta pozitív hatásokat, de nem elégedtem meg ennyivel. Olvastam, szemináriumokon és képzéseken vettem részt, meg akartam érteni a mélyebb összefüggéseket is.

Így szereztem az alábbi végzettségeket:

  • FMS – Funkcionális Mozgásmintaszűrés
  • KaaTsu specialista
  • DoctorFit Gerinctréner
  • KSG – Kid’s Smart Gymnastic instruktor
  • Spartan Fighter Instrukor
  • Sportedző (Testépítés és Fitness)
  • CFSC – Certificated Functional Strenght Coach
  • BodyRope szakértő

Hiszem, hogy ép testben ép lélek lakozik, de hála az egyetemi stressznek, rájöttem, hogy az ép test önmagában nem elég. Ezért elkezdtem foglalkozni az NLP -vel, és a Neurolingvisztikus Programozás Művelőjővé váltam. Nagyszerű, már egyre jobban értettem, hogy minden mindennel összefügg, de valami még mindig hiányzott, így tovább kerestem, kutattam. Ekkor ismerkedtem meg a DSmile programmal.

Azt valószínűleg Ön is tudta, hogy az emésztés a szájban kezdődik. De vajon azt is, hogy amíg nem rág jól, kizárólag a táplálkozási szokások megváltoztatása nem hoz teljes sikert a gasztorintesztinális tünetekkel szemben? (Például: emésztési problémák, puffadás, reflux.) A gyakori fejfájást sem kell örökké a frontra fogni, gyakran csak a rossz légzési szokások, a gyenge orofaciális miofunkció és a feszes nyak- és vállizmok következménye, tehàt tehetünk ellene.

Tudta, hogy van összefüggés a rossz testtartás és a fogszabályzás között? Arra gondolt màr, hogy miért rendeződik vissza ön/gyermeke fogazata, és válik újra szükségessé a fogszabályozó készülék a hosszú évekig tartó kezelés után? Erre a néhány kérdésre – és még sok másikra is – a Dsmile adta meg a választ. A rendszerszintű gondolkozás mellett a Dsmile Tréning során felismertem, hogy sajnos elfelejtettem játszani. A gyakorlatok segítenek ellazulni, kilöknek a komfortzónából, és amellett, hogy hasznosak, nagyon szórakoztatóak is. Az én küldetésem az, hogy ne csak fizikailag, hanem érzelmileg is kicsattanó állapotba kerüljünk, hisz a kettő csak együtt lehetséges.